Egy Történet, a porba írt regény.
A filmkocka mely tovaszalad
A tollpihe mely a fán fennakad.
Honnan jövök, s mindez hova tart
a tenger tudja mely a homokba mart,
A szellő mely a tollat repíti,
a gépész, ki a filmet vetíti.
A Világ, mely oly szép és kerek
a színek mik végtelenek,
a Nap, a Hold a Csillagok
Istenem milyen apró vagyok.
Mégis itt e végtelen létben
itt vagyok a Földön s fenn vagyok az égben.
Bárhova nézek magamat látom,
egy képletet az égen, vagy szavakat a szádon.
Kertész Ildikó 2015.03
Lelkem tava
Forrás fakad a mélyből, csurog szivárog, s indul tova.
Mint lelkem s szívem mélyéből az érzelmek sora.
S amint felismertem, már utat is tör,
s kikívánkozik a leges-leg mélyemből.
Olykor sebes , gyors, s amerre megy rombol,
Míg másutt szigeteket épít simogat és csókol.
Aztán lomhán kúszva láthatatlan halad,
De egyszer eléri a tavat.
A tónál állat, s növény éli életét,
ez lett egyszerre otthon, s menedék.
Nézem őket, s közben arra gondolok,
akik itt élhetnek biztosan boldogok.
Boldog minden , s szabad ,
csak-nézem, nézem a tavat.
Lelkem mélye ő, hol minden érzelem
sietve, vagy lomhán de végül megpihen.
Lelkem mélye ahol egy napon,
szeretet s béke csillog a tavon.
Kertész Ildikó
2013.04.17
Erdő
Erdő mélyén ködnyalábok, fénycsóvák közt felkiáltok:
Istenem mily csodát látok!
Fák virágok, hajladoznak,
merre járok, illatoznak.
Lecsalnak a széles útról,
Kincseket tárnak a múltból.
Itt egy kő, az avar között,
a múltban talán ház lehetett,
vagy gyerekek játszótársa
a patakba szórt kacsázásra..
Minden mesél, dalol, táncol,
az életről és a világról
E helyen járva érzem, élem
A világ szerelmét éppen.
Mint a folyó a kavicsot,
mit épp idáig hozott.
Mint a szellő a levelet, a fák közeit teríti meg.
Megóvja hidegtől, fagytól,
Hogy újra keljenek tavasztól.
A fény a ködben, ahogy táncol
Titkokat tár e világból.
Pókháló feszül a fák közt,
Harmatcseppek mutatják ezt.
Egység, béke, múlt és jelen.
Szerelem ez vagy te nekem.
2015.10.06. Zalaszántó